Testvértelepüléseink

Belusa

A hatezer lélekszámú szlovákiai település Trencsény megyében, Trencsénytől kb. 40 km-re fekszik. Három tagközségből áll.

Nevezetességei közé tartozik az 1200-as évekből származó Szent Anna kápolna, amely ma ifjúsági és felnőtt programoknak, valamint kiállításoknak ad helyet. A település híres pálinkafőzdéjéről is. Az egykori kosárfonó iskola – melynek termékei még a párizsi Világkiállításon is díjat nyertek – már nem üzemel. A hagyományokat néhány helyi kézműves őrzi.

Torja

Székelyföldön, Kovászna megyében fekszik, 8 km-re Kézdivásárhelytől. Lakosainak száma 4062 fő, ebből 4041-en magyarnak vallják magukat.

Itt találhatók Torja várának, Bálványosvárnak a maradványai. Egyes régészek úgy vélik, a XI. században épült, mások szerint a tatárjárás után emelték. Első okleveles említése 1360-ból származik. Ami tény: a XVII. sz. elején még épségben állt az Apor család által birtokolt vár, a század végére azonban már sorsára hagyták, s lassan romba dőlt.