Hírek

Elérhetőségek

Martaszfaltos burkolatot kapott a Homok dűlő utca – összefogással

Martaszfaltos burkolatot kapott a Homok dűlő utca – összefogással

 

A Homok dűlő utca Kistarcsa különleges utcája: ha a páros oldali lakosok kilépnek az utcára, akkor Kistarcsa helyett Kerepesen találják magukat. Az utca – a kistarcsai kerítésekig – ugyanis Kerepes területe. Ebből adódóan nem könnyű itt az infratruktúrát rendbe tenni. Egy korábbi kezdeményezés alapján a két önkormányzat megegyezett, hogy amikor Kerepes elkészül a területi problémák megoldásával, akkor közösen tesznek lépéseket az aszfaltozás irányába. Addig azonban sok idő is eltelhet, az utca meg eléggé girbe-gurba volt. Most azonban lehetőség nyílt arra,  ha nem is végleges megoldásként, de egy jó időre stabilizálják az út állapotát úgy, hogyha Kistarcsa vállalja a gréderezést, Kerepes a többi munkát, és – nem utolsó sorban az ott élők – az anyagi terheket, akkor martaszfaltos terítés is megvalósulhat bitumenes belocsolással, fedő kavicsréteg behengerelésével. Mindkét település vállalta a rá háruló feladatokat, a lakosok pedig 3,2 millió Ft-ért (!!!) megvették az anyagot. Így az elmúlt héten – fantasztikus közösségi összefogással először grédereztek (nemcsak ezt az utcát, hanem a Scheda Ferencet és a Balczó Istvánt is), mart aszfaltot terítettek, úthengereztek, tömörítettek, emulziót locsoltak, és követ szórtak (volna gépjárművel, de mivel ez elromlott, ezért) kézzel a két település szakemberei és az ott lakók. Mintegy 1,2 km kapott tisztes, ideiglenes burkolatot.  A további részletekről az alábbi linken tájékozódhatnak:

https://www.facebook.com/alpolgarmester/posts/2270520616337197

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő

 

Homok dűlő